2010. augusztus 8., vasárnap

USA - Arizónában az illegális bevándorlás bűncselekmény

Az arizónai Szövetségi Bíróság döntése blokkolja a májusban aláírt törvényt, amelyben az illegális tartózkodásról írnak. Az új törvény, amit hivatalosan is elfogadott a Arizóna kormányzója, John Brewer, találkozott számos tiltakozással. Emberi jogi szervezetek, a hatóságok, más államok, az Igazságügyi Minisztérium, valamint az amerikai elnök, Barack Obama úgy véli ez a bevándorlók megbélyegzése. A törvényt jóvá hagyta Arizóna, és a lakosság nagy része is támogatja a bevándorló-ellenességet. A törvény hatályba lépett.

Szövetségi Bíróság bírája, Susan Bolton, aki foglalkozott perekkel a törvény ellen, megtiltotta az egyik fő rendelkezéseit, amelyek lehetővé teszik a rendőrség ellenőrzését, hogy a bevándorló személyeket őrizetbe vegyék és gyanúsítottként kezeljék őket. Továbbá azt a véleményt próbálja erősíteni, hogy egy jelentős része a törvénynek a szövetségi törvény szabályozása alatt áll.

A hivatalos statisztikák szerint, az illegális bevándorlók száma az Egyesült Államokban becslések szerint több mint 12 millió. A nem kormányzati statisztikák szerint sokkal több.

Írta: Mina von Klasse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése