2010. május 3., hétfő

Május 1., Németország


Ebben az évben a német nacionalisták 4 városban rendeztek felvonulásokat. A demonstrációkon több, mint 1000 ember vett részt. A legtöbb helyen rendben zajlottak az események. Schweinfurtcie városában a szlogen ez volt: „ A kapitalizmus: háború!”. A nehézségek dacára, a rendőrségnek sikerült a bal oldali aktivistákat visszatartóztatni, így békésen folyt a felvonulás.

Nem így Berlinben, ahol már évről évre hagyománnyá vált a május elsejei zavargás. Jó néhány összecsapás volt a rendőrség és a nacionalisták között, illetve az anarchisták között. Körülbelül 600 nacionalista vett részt a demonstráción, de sajnos rengetegen nem tudtak eljutni a tüntetésekre, mivel a rendőrök számos blokádot állítottak fel. Viszont, egy spontán demonstrációt sikerült szervezni 350 fővel, Berlin másik részén.

Egy másik városban, Hoyerswerdzie-ben a jelmondat az volt, hogy „ A gyáva generációnak mennie kell!”, ezzel utalva a parlamenti képviselőkre. Ezen a felvonuláson 400 fő vett részt, beleértve helyi munkavállalókat, akik a szervezőktől kaptak meghívást. Néhány résztvevő fekete ruhában jelent meg, így akarták kifejezni a gyászukat, és zászlójukra a következőt írták: „A demokráciával embereket ölnek!”

Rostockban volt az utolsó tüntetés, ahol 500 nacionalista jelet meg.

Írta: Mina von Klasse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése