2010. június 3., csütörtök

Hősök Napja


A Hősök Napját május utolsó vasárnapján tartják Magyarországon.
Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták
ki először, hogy "nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes
tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni." Az első
világháború után két másik rendelet is szabályozta, hogy elesett
hőseinkre emlékezni kell, de mintha ezek meg sem születtek volna,
semmi sem történt. Az ünnepet a második világháborút követően a
kommunista diktatúra eltüntette a naptárból, majd az un.
rendszerváltozást követően - 1992-ben - került ismét vissza a
köztudatba.

A Hősök Napja eredetileg katonai megemlékezés volt, ahol az életüket
és testi épségüket feláldozó bátor harcosokra emlékeztek. Gondolhatunk
itt akár a hazataláló (hon-visszafoglaló) őseinkre, a tatár és török
ellen védekező hadfikra, szabadságharcokban elvérzett igaz hazafiakra,
a világháborúkban elesettekre, '56 harcosaira, és a történelem
mindenkori hőseire.
De eszünkbe juthatnak a mai kor mindennapi hősei is, akik elszántan
küzdenek egy szebb és jobb jövőért az elnyomó rendszer ellen.
Napjainkban elvesztek az igaz hősies értékek, nincs jelentőségük az
olyan fogalmaknak, mint tisztelet, becsület, hűség, önfeláldozás,
önzetlenség, stb. Manapság nincsenek hősök, akikre fel lehet nézni,
akiket tisztelni és követni lehet, ezért nekünk kell annak lennünk Az
a tudat, hogy a folyamatos elnyomás ellenére még mindig kitartunk és
nem állunk be a bégető sorba, tesz minket hősökké! De ne feledjük, ez
felelősséggel is jár! Nekünk kell példát és utat mutatnunk. Éljünk
úgy, hogy méltók legyünk erre a tisztességre!

Tisztelet a hősöknek!

"A hősöket nem a legendák, hanem a tetteik teszik."
/Squadron - From Beyond/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése